Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Przewalski-ló

Előfordulás: Mongólia (Altáj-hegység)

Testtömeg: 200-300 kg
Marmagasság: 1,3 m

Tápláléka: növényevők, füvek, fiatal hajtások.
Szaporodás: 11-12 hónapi vemhesség után egy csikót ellik.

A Przewalski-lovak megjelenésükben a barlangfestmények vadlóira emlékeztetnek. A hajdan nagy területen elterjedt lovak idővel Nyugat-Mongóliába szorultak vissza, majd ott is kipusztultak. Az utóbbi években több visszatelepítési kísérlet is indult állatkertek és rezervátumok (pl. a Hortobágyi Nemzeti Park) részvételével, egyenlőre csekély sikerrel. Magasan fekvő félsivatagok, törpefüvű puszták lakója, a szélsőséges éghajlati viszonyokat jól tűri. A megfigyelések szerint a nappalt a sivatagban tölti, napnyugta után elvándorol a táplálkozó- és ivőhelyre, majd reggelre visszatér a sivatagba.

A csapatainak alapegysége a csődör által vezetett hárem. A fiatal és gyengébb hímeket nem tűri meg maga körül a vezér, így azok magányosan kénytelenek élni. A közel egy éves vemhesség után április és május környékén születnek meg a kiscsikók. A csikók kevéssel a világra jöttük után már lábra állnak, pár hét után pedig legelni kezdenek. A kancák az ellés után 7-8 nappal már fogamzóképesek, így biztosítva a jövő évi szaporulatot.

 

Japán vagy pirospofájú makákó
(Macaca fuscata)
Angolul: Japanese macaque

Rend: Főemlősök (Primates)
Család: Cerkófmajom-alakúak (Cercopithecidae)

A veszélyeztetettsége nem ismert (data deficient - IUCN), CITES II

Előfordulás: Japán

Testtömeg: 8-14 kg
Testhossz: 79-95 cm

Tápláléka: gyümölcs, bogyó, gomba, levelek, fiatal hajtások, gerinctelenek
Szaporodás: a nőstény 173 napos vemhesség után 1 kölyköt hoz világra.
Élettartam: meghaladja a 30 évet.

A japán makákó a legészakabbra élő majomfaj. Változatos élőhelyeken megtalálható a tengerpartok homokos fövenyétől a magashegyekig. Jól tűri a hideget, olyan területeken is megél, ahol télen a hótakaró vastagsága 4 méter, a hőmérséklet pedig -15 °C. Földön és fákon egyaránt ügyesen mozog, a majmok többségétől eltérően kedveli a vizet és szeret fürödni. Télen gyakran felkeresik a hőforrásokat melegedni.
Elsősorban növényi eredetű táplálékokat fogyasztanak, fiatal hajtások, termések, leveleket, északon fakérget. A gombákat különösen kedvelik. Étrendjüket elsősorban gerinctelenekkel, rovarokkal, puhatestűekkel és lárvákkal egészítik ki, de a madártojást sem vetik meg.
Kevés a természetes ellensége, a sasok, hiúzok és a kutyák elsősorban a fiatalokra jelentenek veszélyt. Az éjszakát rendszerint fákon töltik.

15-200 fős csoportokban élnek, amelyek nem rendelkeznek állandó lakókörzettel, hanem állandóan vándorolnak. Az éppen aktuális lakókörzet nagysága a táplálékbőségtől függ, kedvezőbb helyeken néhány, kietlenebb vidékeken 20-30 négyzetkilométer. A lakóterületek sokszor átfedők, rikta a csoportok közötti harc.
A csoportok szociális szerkezete rendkívül komplex, valóságos majomtársadalmakat alkotnak. Jól felismerhető dominancia-hierarchia figyelhető meg mind a nőstények, mind a hímek között. A csoport fő összetartó ereje a nőstények közötti kapcsolatrendszer. A nőstények életük végéig a szülőcsoportjukban maradnak, szemben a hímekkel.
A szociális szerkezetük a táplálkozóhelyen figyelhető meg a legjobban. A belső körben találhatók a nőstények utódaikkal és a magasrangú, csoportot vezető hímek. A külső kör fiatal, alacsonyabb rangú hímekből áll. Valóságos kasztrendszer található náluk, ahol a kasztokon belül a rangviszonyok kifejezettebbek, mint a kasztok közöttiek. A legmagasabb rangúak a vezérek, őket követi az alvezérek, majd a periférikus hímek kasztja. A vezérek irányítják és védelmezik a csapatot, sőt, amíg a nőstények újszülötteikkel vannak elfoglalva, az egyéves kölykök gondozásából is kiveszik a részüket. Az alvezérek hasonló feladatokat látnak el, de a belső körhöz nem csatlakoznak. A periférikus hímek egyfajta felderítőként szolgálnak, szükség esetén a ragadozók elleni harcban is részt vesznek.
A hímek ivarérettségül elérésekor elhagyják a szülői csoportot és egyedül, más hímekkel vagy más csapatokhoz csatlakozva vándorolnak.
A makákóknál a rang öröklődik, mégpedig az anyától, a magasabb rangú nőstények kölykei hasonló előjogokat élveznek. A nőstények párul nem feltétlenül magasabb rangú hímet választanak, a személyes kapcsolatoknak is nagy szerepe van. A nőstényeknek döntő beleszólásuk van abban, hogy hány és melyik hím kerülhet a csapatba.

A japán makákók meglehetősen szaporák, jó táplálékellátottságú vidékeken gyorsan nő a létszámuk. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az idősebb kölykök gondozásának feladatát meg tudják osztani az idősebb nőstény rokonokkal és a vezető hímekkel. A hímek 3,5, a nőstények 5 éves korukban válnak ivaréretté.

A majomkultúra klasszikus példái a Koshima-szigeti makákóknál megfigyelt esetek. 1953 egy őszi napján "Imo", a másfél éves nőstény makákó a homokos batátát a sós tengervízbe merítette, megmosta, majd úgy ette meg. Egy hónappal később Imo egy játékpartnere követte ezen új szokást, majd 4 hónap múlva Imo anyja. Majd a többiek következtek. 1957-re már 15 majom mosta meg így az édesburgonyát. Elsősorban az 1-3 éves fiatalok követték az új módit, viszont kezdetben a 4 évesnél idősebb hímek közül egy sem. Ennek oka az, hogy az ilyen korú hímek ritkán érintkeznek a fiatalokkal, nem volt módjuk ellesni ezt a szokást.
Amikor a szokás jobban elterjedt, az anyák is elkezdték rá tanítani a kölykeiket. 1962-ben a csoport 69 egyedéből már 42 mosta a batátát, csak az idős, "konzervatív" példányok tartottak ki a régi szokásoknál.

 

 

Indiai tapír

 

Latin név: Tapirus indicus

Élőhely: Malajzia, Thaiföld,Szumátra árnyas erseibe

Méretei: testhossza 1,8m-2,5m , súly 250kg-350kg

Életmód: gyümölycsöket, növényeket, facsemetéket eszik.Az indiai tapír a legnagyobb tapírfaj.Szőre feltűnő fekete-fehér színárnyalatú.Teste áramvonalas, mely segíti mozgását a sűrű aljnövényzetbe.Arca mélyen fekszik nagy orra miatt.Legtöbb idejét a víz alatt tölti és csak az ormánya van kinn a levegőben, légcsőként működve.

Érdekességek:

-a tapír a ló és az orszavú rokonságából származik.

-az indiai tapír 35 millió év alatt alig változott

Ázsiai elefánt

http://gportal.hu/portal/vilag-allatai/image/news/azsiaiele.jpg

Rendszertani hely: osztály: emlősök (Mammalia); rend: ormányosok (Proboscidea); család: elefántfélék (Elephantidae)

Leírás: Hatalmas termetű állat, de valamivel kisebb, mint Afrikában élő rokona. Testtömege 3-5 tonna, marmagassága a 3,5 m-t is elérheti. Sokaknak nehézséget okoz megkülönböztetni az afrikai elefánttól (Loxodonta africana), pedig nem nagy ördöngősség. Az ázsiai elefánt fülei - a testmérethez viszonyítva is - sokkal kisebbek, mint az afrikaié, testük legmagasabb pontja nyugalmi helyzetben a hát közepe, míg az afrikai fajnál a mar emelkedik ki leginkább. Az ázsiai elefántnak csak egy fogóujj van az ormánya végén (az afrikainak kettő), az agyar pedig ennél a fajnál csak a bikáknál kifejezett, a tehenek agyara kívülről nem látható.

Elterjedés, élőhely: Az ázsiai elefánt - amint a neve is mutatja - Ázsiában él. Egykor Mezopotámiában (a mai Irak területén), Perzsiában, sőt Észak-Kínában is élt, hatalmas és összefüggő elterjedési területen. Manapság azonban csak Elő- és Hátsó-Indiában, az Indokínai-félszigeten és Szumátra szigetén fordul elő, egymástól elszigetelt élőhelyeken. Jelenleg 13 ázsiai országban tartanak nyilván vadon élő elefántokat, számukat összesen 35-55000-re becsülik. A fajt sokan nevezik indiai elefántnak, de ez nem helyes, hiszen ez az elnevezés valójában az ázsiai elefánt három alfajának egyikét jelöli.

Életmód, táplálkozás: Matriarchális csoportokban él, amely csoportokat mindig egy idősebb, tapasztaltabb elefánttehén vezet. A csoportban csak felnőtt nőstények és fiatalok vannak, az ivarérett bikák magányosan járnak táplálék után, s csak párzás idején csatlakoznak a csordához. Rendkívül sokféle növényt elfogyaszt, a fakéregtől a lomblevelekig, cserjék hajtásaitól a fűfélékig mindenféle növényi táplálék szerepel az étlapján. Nem veti meg az érett gyümölcsöt sem.

Szaporodás, egyedfejlődés: Vemhességi ideje az egyik leghosszabb az emlősök között, hiszen az elefántborjú 668 nappal a párzás után jön világra. Sokan azt gondolják, hogy ezek az állatok akár több évszázadon át is élhetnek. Ez azonban nem igaz, hiszen a legidősebb ismert ázsiai elefánt a hiteles adatok szerint 69 esztendeig élt. Az emlősök világában ez tekintélyes életkornak számít.

Érdekességek: Az elefántok egyik legfeltűnőbb jellegzetessége az ormány, amely az orr és a felsőajak összenövése nyomán alakult ki. Az elefánt számára ez nemcsak légző- és szaglószerv, hanem fogóeszköz is, sőt iváskor is nagy hasznát veszi. Az elefántok agyara nem nagyra nőtt szemfog, amint azt sokan hiszik, hanem meghosszabbodott metszőfog. Az agyarakon kívül az elefántoknak még négy őrlőfoguk is van, mellyel táplálékukat őrlik meg. Mikor a metszőfog elkopik, ki is hullik, és helyébe újabb zápfog nő. Amikor a hatodik őrlőfog-készlet is elkopik, az állat elpusztul, mert nem jut táplálékhoz.

 

Milu vagy Dávidszarvas
(Elaphurus davidianus)
Angolul: Milu or Pere David's deer

Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Család: Szarvasfélék (Cervidae)

Előfordulás: eredetileg Kelet- és Dél-Kínában, ma már azonban csak állatkertekben és vadasparkokban él

Testtömeg: a nőstények 159 kg, a hímek 214 kg
Marmagasság: 1,2-1,37 m

Tápláléka: lágyszárúak, hajtások.
Szaporodás:a tehén mintegy 270 napig tartó vemhesség után általában egy borjat hoz világra.

Egykori őshazájában, Kínában a lápos, ingoványos területeket kedvelte, amit a széles patái is jeleznek. Két főágból álló agancsa jelentősen eltér a gímszarvasétól, azt a látszatot kelti, mintha fordítva ülnének a fején. Párzási időszaka június-júliusra esik; ekkor a bikák szamárordításhoz hasonló hangot hallatnak.


Hajdan, 2000 évvel ezelőtt még ezres csordákban élt Kína szerte. A milut 1865-ben kalandos módon - az őröket lefizetve - fedezte fel a nyugati világ számára Dávid atya, egy Kínában tevékenykedő misszionárius. Akkorra már az összes milu már csak a Császári Vadasparkban élt. Az első dávidszarvas bőrök egy évvel később kerültek európai szakemberekhez, s nem sokkal később az első eleven példányok is megérkeztek egy angliai vadasparkba. Kínában ezalatt egy árvíz, majd a boxerlázadás következtében teljesen kipusztult a század elején. Sokáig az európai állatkertekben sem folyt tervszerű tenyésztés, egyedül a bredfordi herceg tartott fenn egy nagyobb tenyészcsoportot. Ma gyakorlatilag minden Dávid-szarvas - kb.1500 példány - ezektől származik. 1987-ben a milu visszatért Kínába: 39 példányt szállítottak a Sárga-tenger vidékére.

Vörös panda
(Ailurus fulgens)
Angolul: Lesser panda or red panda

Rend: Ragadozók (Carnivora)
Család: Mosómedve-félék(Procyonidae)

Előfordulás: a Himalája déli területeitől Dél-Kínáig

Testtömeg: 3-6 kg
Testhossz: 51-63,5 cm

Tápláléka: bambuszrügyek, fiatal hajtások, gyümölcsök, gyökerek, gerinctelenek, kisebb gerincesek.
Szaporodás: a nőstény 115-145 napi vemhesség után 1-4 kölyköt hoz világra.

A vörös pandák az erősen veszélyeztetett óriás pandák (Ailuropoda melanoleuca) távoli rokonai. Délkelet-Ázsia hegyvidéki, 1.800-4.000 m magasságon fekvő erdeiben él. Éjszakai állat, a nappalt fákon, jellegzetesen összegömbölyödve, pihenve tölti. Bár nagyon jó famászók, táplálékukat leginkább a talajszinten keresik.

Párban vagy kisebb családokban élnek. A kölykök anyjukat csak egy éves korukban hagyják el. Ha az állatkertekben több nőstényt tartanak együtt, azok között sok lesz a surlódás, inkább egy hím és egy nőstény együtt tartása javasolható, azzal, hogy biztosítani kell számukra is az elkülönülés lehetőségét.

Kedvelt állatkerti állatok, elsősorban viszonylag egyszerű tartásuk és szelídségük miatt. Veszély esetén sem védekeznek, szelídek és csendesek maradnak.

 

Fekete párduc
(Panthera pardus)
Angolul: Black panther

Rend: Ragadozók (Carnivores)
Család: Macskafélék (Felidae)

Kissé sérülékeny (low risk - IUCN), CITES I.

Előfordulás: Afrika Szaharától délre eső területein, Ázsiában a Közel-Kelettől Jáváig

Testtömeg: a hímek 37-90 kg, a nőstények 28-60 kg
Marmagasság: 45-78 cm

Tápláléka: ragadozó, főleg kis és közepes méretű antilopok, majmok
Szaporodás: 90-105 napos vemhesség után 1-6 kölyköt ellik

A fekete párduc nem külön alfaj, hanem az afroázsiai párduc melanisztikus színváltozata. Ázsiában gyakoribb, elsősorban a sűrű dzsungelekben. A párducok egyébként rendkívül változatos élőhelyeken előfordulhatnak a fűves szavannáktól a trópusi esőerdőkig.

Rendkívül jól másznak fára, sokszor onnan, lesből rohanják le áldozatukat, amelyek rendszerint kis és közepes termetű növényevők és madarak. A majmok legnagyobb ellenségei, elsősorban ez elkódorgott, figyelmetlen fiatalokra vadásznak. A nagyobb termetű és a csapatukat védelmező páviánhímek gyakran hatékonyan lépnek fel ellene, akár súlyos sebesüléseket is okozva.

Emberre is veszélyes lehet, elsősorban gyermekeket támadhat meg. Csakúgy, mint az oroszlánok és a tigrisek esetében, az emberhúsra szokott egyedek a környék istencsapásaivá válnak, Indiában egy párduc állítólag 200 ember haláláért volt felelős.
Zsákmányát a konkurencia - oroszlánok, hiénák - elől rendszerint felhurcolja egy fára, ami pl. egy termetes gnúra gondolva nem kis teljesítmény.

A populációsűrűség rendszerint 1 pld/20-30 négyzetkilométer, de a számukra kedvezőbb élőhelyeken ez akár 1 pld/1 négyzetkilométer is lehet. A territóriumuk nagysága 8-63 négyzetkilométer között változik, amelyek határait vizeletükkel jelölik meg. Az ugyanabba nembe tartozók nem tűrik meg egymást, hevesen védik területüket. A hím területe rendszerint egy-két nőstényével átfedő. A párzási időszakban több hím is követheti a nőstényt, kemény csatákat vívva egymássa. Bár szoliterek, esetenként a hím is részt vállal az utódgondozásban.