Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagy mara

Előfordulás: Argentína középső és déli területein

Testtömeg: 8-16 kg
Testhossz: 69-75 cm

Tápláléka: növényevő, főleg fűféléket fogyaszt.
Szaporodás: 3 hónapnyi vemhesség után 1-3 kismara születik, évente kétszer-háromszor.

Dél-Amerika különleges rágcsálója, megjelenésében egy nyúl és egy szarvas ötvözetének tűnik, hosszú hátsó lábai segítségével gyorsan fut és nagyokat ugrik. A vizsgálatok szerint akár 1000 méteren keresztül is tartani tudja a 45 km/h-ás sebességet. Patagónia száraz pampáin él, a nyílt területeket kedveli. Majd minden növényt elfogyaszt, de leginkább fűfélékkel táplálkozik. Nappal aktív.

A párok életre szólóan alakulnak ki. A hím követi a nőstényt, aktívan őrzi a riválisaitól és a ragadozóktól. Körülbelül 40 hektáros területen belül mozognak. Bár az év legnagyobb részében az egyes párok elkülönülnek, időszakosan akár hetvenen is összegyűlhetnek egy-egy bő táplálékforrással kecsegtető területen. Évente kétszer-háromszor szaporodnak, egy alom 1-3 utódból áll. Az újszülöttek viszonylag fejletten látják meg a napvilágot, és gyorsan is növekednek. Rendszerint más állatok által ásott és elhagyott üregekben fialnak. A párok a nevelési időszakban nem tolerálják egymást, elsősorban a hímek lépnek fel harciasan. A kölyköket 2-3 hónapig nevelik, és nagyon hamar válnak ivaréretté: a nőstények 2-3, a hímek 6 hónapos korukban.

A tengerimalac

A tengerimalac rendszertanilag a Mammalia (emlősök) osztály Rodentia (rágcsálók) rendjének Hystricomorpha (sülalakúak) alrendjébe, a Caviidae (tengerimalac-félék) családjába, a Caviinae (tengerimalac-formák) alcsaládjába tartozik.

Őshazája Dél-Amerika.

A Cavia (Pallas, 1766) genusba tartozó fajok megnevezése és számának meghatározása nem egységes, és gyakran képezi vita tárgyát. Vannak nevek, melyeket egyes tudósok a nemen belül egy külön faj tudományos neveként kezelnek, míg mások ezek közül egyeseket csak egy régebbi faj szinonima nevének tekintenek. A legtöbb kutató a Smithsonian intézet által elfogadott és közreadott rendszertani besorolást (Mammal Species of the World, Smithsonian Institution) tekinti érvényesnek, mely szerint a Cavia nem öt fajt foglal magába:

o    Cavia tschudii (Fitzinger, 1857)

o    Cavia aperea (Erxleben, 1777)

o    Cavia fulgida (Wagler, 1831)

o    Cavia magna (Ximinez, 1980)

o    Cavia porcellus (Linnaeus, 1758)

A C. tschudii a vad törzsalak, a háziasított változat vad őse. Területi elterjedése: Dél-Amerika nyugati államainak sziklás fennsíkjai, Peru, D-Bolívia, Argentína É-Ny-i része és Chile É-i része. Közönséges neve: fennsíki tengerimalac (Montane Guinea Pig). Szinonimája: cutleri, atahualpae, arequipae, festina, osgoodi, pallidior, sodalis, stolida, umbrata.

A C. aperea tájfaj igen kevéssé tér el a tschudii fajtól. Az aperea példányok a tschudiinál kissé nagyobb termetűek, és szőrzetük világosabb. Számos kutató nem ismeri el külön fajként, ezért a két név második tagját gyakran együttesen használják (C. aperea tchudii). Területi elterjedése: Brazília, É-Argentína, Uruguay, Paraguay, Columbia, Ecuador, Venezuela, Guyana. Közönséges neve: braziliai tengerimalac vagy más néven alföldi (a síkságot kedvelő) tengerimalac (Brazilian Guinea Pig). Szinonimája: nana, guianae, pamparum, azarae, rosida, hilaria, hypoleuca, leucopyga.

A C. fulgida faj területi elterjedése: K-Brazília - a Minas Gerais és Santa Catarina közötti terület. Közönséges neve: fénylő/csillogó (szőrű) tengerimalac (Shiny Guinea Pig). Szinonimája: nigricans, rufescens.

A C. magna faj közönséges neve: nagyobb(acska) tengerimalac (Greater Guinea Pig). Szinonimája nincs. E faj Uruguay D-K-i részétől Brazilia D-i részén át, egészen Santa Catarináig terjedt el.

A C. porcellus a tengerimalac háziasított változata, a vadon élő tengerimalac leszármazottja.

A tengerimalacok a perui őslakosok, az inkák házi- és áldozati állatai voltak, ezt számos inka sírban talált mumifikálódott tengerimalac-tetem is tanúsítja. A Cavia aperea tschudii fajt a tengerimalac őseként tartják számon, ennek megszelídített változatai éltek és élnek ma is a perui indián őslakosság háza táján. A hódítóként Peruba érkezett spanyol bevándorlók a helyi indiánok népszerű állatait indián malacnak nevezték (a spanyol mellett még francia és olasz nyelven is indián malacként ismert), s hódításaik során e kontinensen a tengerimalacokat maguk is élelemként használták.

A perui bennszülöttek az általuk kitenyésztett változatoknak a cuy nevet adták, az ottani lakosság napjainkban is így nevezi. E termetre nagyobb tengerimalacok átlagos testsúlya 2-3 kg, ritkán egyes példányok a 4 (vagy akár a 4,5) kg-ot is elérik.

 

Korábbi perui feljegyzésekben - a „Garcilasso” és „Relaciones geograficas de Indias” című perui folyóiratokban - e kisállatot „indián tengerinyúlnak” nevezték.

A tengerimalac Európába a XVI. században, holland hajósok révén került, s ezek kitenyésztett változatai a mai háziasított tengerimalacok. A malac nevet feltehetőleg a kismalachoz hasonló visító hangja miatt érdemelte ki, s tengerinek azért nevezik, mert a tengerentúlról származik. Hasonló módon a németek, lengyelek, oroszok is így nevezik.

Angol, holland és román nyelven guineai malacként ismert. Ezen elnevezésnek (guineai) a szakirodalomban kétféle magyarázata kering:

·               hajón szállítva, Afrika nyugati részét, Guineát érintve jutott Európába

·               Angliában guineában (régi angol pénznem) szabták meg az árát.



Az Egyesült Államokban, az 1770-es években, kedvencként terjedt el.



Gyógyászati és egyéb kísérletekre a XIX. században az angol változatokat használták, melyek Brazília meg nem telepedett, vadon élő populációiból származtak. Mivel a tengerimalacok a baktériumos fertőzésekre rendkívül érzékenyek, Robert Koch és tanársegédje, Emil Behring a tuberkulózissal, diftériával kapcsolatos tudományos kísérletekre használta őket.



Természetes környezetükben a tengerimalacok 5-10 egyedből álló csoportokban élnek, és főleg éjszaka aktívak. Nem készítenek maguknak üreget, sziklarepedésekbe, bozótokba bújnak, vagy más állatok elhagyott üregeit foglalják el, s idejük legnagyobb részét dús fűvel benőtt területeken töltik.



Az eledelért csak a háziasított tengerimalac visít, ezt a feltételes reflexet az emberrel való együttélés alakította ki benne.

Alaszkai fehér farkas
(Canis lupus tundrarum)
Angolul: Alaska tundra wolf

Rend: Ragadozók (Carnivora)
Család: Kutyafélék (Canidae)

   

http://www.freeweb.hu/kempokez/emlosok/feherfarkas/ffarkas2.jpg

 

Sérülékeny (vulnerable - IUCN), CITES II.

Előfordulás: Alaszkában

Testtömeg (Canis lupus): a nőstények 18-55 kg, a hímek 20-80 kg
Testhossz (Canis lupus): 1,3-1,6 m

Tápláléka: főképp emlősállatok.
Szaporodás: 62-75 nap vemhesség után a nőstény általában 1-4 kölyköt hoz világra.
Élettartam: átlag 13 év, fogságban átlag 15 év

Számos különböző színű és méretű alfaja ismert, amelyek közül az egyik legnagyobb az alaszkai fehér farkas. Tundrán él kisebb családi közösségekben, télen esetenként a családok nagyobb hordákba verődnek. Kerüli az embert, csak a háborítatlan vidékeken tud meghonosodni. Jellegzetességük az egész évben fehér bundájuk.

Nagyvadaktól a kisemlősökig minden elfogyasztanak, sőt némi növényi eredtű táplálékkal is kiegészítik étrendjüket. Kitartásuk és intelligenciájuk révén kíváló vadászok, még a nagyméretű patások - mint a rénszarvas - sem érezheti magát biztonságban tőlük. Az emberre viszont - a közhiedelemmel ellentétben - nem vadászik.

A farkasok jellegzetes üvöltésükkel tartanak kapcsolatot egymással. A farkasok között szigorú rangsor uralkodik. A látványos rangsorviták általában nem járnak sebesüléssel, a vesztes fél jellegzetes behódoló póza megakadályozza az agresszió eszkalációját. A legmagasabb rangú hím áll a rangsor élén, őt a legdominánsabb nőstény követi.

A szaporodás a legmagasabb rangú nőstény előjoga, előfordulhat, hogy az alacsonyabb rangú nőstények kölykeit elpusztítja. A párkapcsolat gyakran egy életre szól. A párosodás után a nőstény kotorékot ás, ahol megszüli kölykeit. A fiatalok felnevelésében mindkét szülő, sőt a csapat más tagjai részt vállalnak. A vakon és süketen született gyámoltalan kölykök gyorsan nőnek, 300 napos korukban már elkísérik a családot vadászatra.

A farkas a házi kutya őse, bár volt olyan elmélet, mely szerint egyes kutyafajták őse nem a farkas, hanem a sakál. A Nobel-díjas etológus, Konrad Lorenz az egyes kutyafajták eltérő viselkedésére alapozta ezt a hipotézist, amit azonban a genetikai vizsgálatok megcáfoltak.

A farkas hajdan amolyan házi vadállatnak számított, latinul inter canem et lupum (farkasok és kutyák között) mondással jelölték az esti szürkületet, mikor a farkasok lassan előjöttek, és a kutyák pedig visszavonultak a ház környékére. Mindennaposak voltak az összecsapások a jószágaikat védő emberek és a farkasok között, de előfor-dult az is, hogy a farkasok gyerekeket raboltak. A farkasok iránti bizalmatlanság és babonás félelem (farkasemberek) következtében a farkasokat Európa szerte csaknem teljesen kiirtották, sőt ez az irtóhadjárat az Újvilágban is folytatódott. Alaszkában azonban már elsősorban bundájukért vadászták a fehér farkasokat.

Farksodró vagy kinkaju
(Potos flavus)
Angolul: Kinkajou

Rend: Ragadozók (Carnivora)
Család: Mosómedve-félék (Procyonidae)

Előfordulás: Dél- és Közép-Amerika trópusi területei

Testtömeg: 1,5-4,5 kg
Testhossz: 39-76 cm

Tápláléka: főleg gyümölcsevők, kisebb mértékben leveleket, ízeltlábúakat, mézet és virágokat is fogyaszt
Szaporodás: a nőstény 98-120 napi vemhesség után rendszerint 1 kölyköt hoz világra, esetenként ikreket
Élettartam: fogságban 24 év is lehet

A trópusi esőrdők fáin élő mosómedveféle, mozgékony és erős fogófarkával és lábfejével könnyedén kapaszkodik az ágakon. Bár "hivatalosan" ragadozó, elsősorban gyümölcsökkel táplálkozik, kisebb mértékben gerincesekkel. Éjszaka aktív. Jellegzetes hangja messzire elhallatszik, miközben jelzi a territóriumát, vagy párt keres. Természetes ellenségei főleg a ragadozómadarak, amelyek pihenés közben kapdosnak le egy-egy kinkajut az ágakról.

Magányos állatok, a párok csak időszakosan állnak össze. Áprilistól decemberig születnek a kis farksodrók (általában egy, esetenként ikerpár), amelyek életük első hat hónapja alatt a születési súlyuk 12-szeresét érik el. A hímek 1,5, a nőstények 2,25 éves korukban vállnak ivaréretté.

Elsősorban sűrű prémjéért vadásszák, de a húsát is megeszik.

Oposszum

Élőhelye: Dél-Amerika, kedveli az erdőkben gazdag, vízközeli helyeket

Csoport: Erszényes patkányok

Testfelépítés: 1 méteres hosszát fele-fele arányban a farka és a teste teszi ki; súlya elérheti a 6,5 kg-ot is.
Törzsük zömök,orruk hegyes, végtagjaik közepes hosszúságúak, lábukon 5 db ujj található amelyek különállók, jól fejlettek, rövidek, erősek.Karmaik hegyesek.Hátsó lábukon a nagy ujj  messze elhajlítható a többitől.Ezen az ujján nincs karom. Farkuk általábon hosszú részben csupasz fogózkodásra használják. Erszényük satnya némelykor kettő bőrredő helyettesíti.A talajra egész talpukkal rálépnek (mint a sün).Járásuk meglehetősen lassú és bizonytalan, a legtöbb azonban némi fáradsággal felkúsznak a fára, ott felakaszkodnak fogó szerszámmá lett farkukkal és órákat töltenek fejjel lefelé lógva.

Életmód: Ragadozók de a rovarokat is megeszik.Fán laknak.Éjszakai állat.Magányos, kóbor életet élnek csak párzás idején keresik fel egymást. Érzékeik közül legfejlettebb a szaglásuk.Nem túl okosak de a csapdákat ügyesen elkerülik.

Táplálkozás: Ragadozók de a rovarokat is megszik.Táplálékuk apró emlős, madár, madártojás tvábbá kisebb gyík,rovar,féreg szükség esetén gyümölcs.

Szaporodás: Augusztusban jön a nász ideje. Főleg Paraguay környékén lehet együtt látni mindkét nemet s a következő hónapban találhatók vemes nőstények.Évente 1 kölyöktől akár 14 kölyköt is szülhet. Körübelül (kicsit több mint) 3 hét a vemhességi idő.Ahogy megszületnek azonnal bebújnak az anyjuk erszénye vagy bőrránca alá.Az anya hasán ahol ráfüggeszkednek a bimbókra s mindaddig ott lógnak míg teljes kifejlődésüket elérik.Ez kb. 50 nap.Ezután az erszényt elhagyják de anyjuktól még jó ideig nem válnak el. A kicsik 12mm nagyságúak kb. 2 grammosak testük csupasz.Fejük testükhöz képest nagy.Szemük zárt.Orrlyukuk és szájuk nyitott.Fülük kereszt és hosszráncokba van szedve.